Versikék , képek... érzelmeimről szóló versek találhatóak itt!!
Fájdalom
Jó volna elmenni,
mindent elfeledni,
De kell még az élet,
szükség van rám.
Jó lenne élni,
ÉLNI,nagybetűvel
de mi értelme ,
elfáradtam már!
Hosszú utat tettem meg idáig,
de ez az út,rögös és tövises,
Sokat adtam,de semmit se kaptam,
S párnámba fúrom zokogó szavam.
Vannak dolgok amit feledni tudok,
De vannak amit magamban hordozok,
Mostanra már összetört a lelkem,
Nem bírom cipelni már ezt a terhet!
Hiába minden,kapaszkodok,gyötrődök,
hiába kiáltok,nem hallja senki,
elveszik az éterben,,,,,
Ez már az elmúlás,a búcsúzás,
Tényleg el kell menni!!!!
Hol vagy Isten
mutasd magad
miért teszed tönkre
a családomat?!
Mond csak mit vétettem,
hogy ilyen kegyetlenül bánsz velem?
Mennyi terhet raksz még a vállamra,
úgy tekintesz rám ,mint egy állatra!
Nem szenvedtem még eleget?
Nem vagyok jó gyermeked?
Eddig hittem benned,
de ennek vége
inkább a pokolba megyek mint a mennybe!
Mindent elvettél tőlem,
még a hitem sem maradt
elvetted a lelkem ,és minden álmomat!
Győztes vagy ,persze hogy az ,
hisz Te vagy az ISTEN,én meg egy porszem!
In memoriam
Már sok éve hogy itt hagytál,végérvényesen és visszavonhatatlanul!
Hosszú szenvedés után ,elragadott a halál!
De itt vagy velem,a szívemben a lelkemben,
érzem a jelenléted ,tudom hogy még a mennyből is vigyázol rám!!
Össze forrt az életünk,és a halálban is egyek leszünk,
odamegyek hozzád,fogom a kezed,soha nem engedem el!
Egyetlen szerelmem voltál az életben,és az leszel ,a mennyben is!
A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsimogatott,
nálam feledkezett.
És lándzsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rám leselkedett
a zord lándzsák mögül.
És ellebegtél és csak a hegyes
lándzsák maradtak ott,
de a szemed még egyszer visszanézett
és mindent megadott.
A két szemed szeretett legtovább,
még mostan is szeret.
Még éjszakánkint zöldes csillaga
kigyúl ágyam felett.
MIÉRT OLY SÁPADT A RÓZSA...
Heine
Mért oly sápadt a rózsa ma,
ó, mondd meg, édesem?
Zöld fű közül az ibolya
mért nem cseveg velem?
Miért oly bús, oly kedvtelen
ma a pacsirtadal?
Mért oly setét a föld nekem
ma mint a ravatal?
Mért vonja ködbe a mezőt,
mért oly borús a nap?
Mért tölti el a levegőt
ma ez a kripta-szag?
S hogy magam is oly bús, alélt
vagyok, mi lelhetett?
Ó, mondd, szivem drágája, mért
hagytál el engemet?
Varga Ibolya
Van aki úgy tesz, mintha boldog lenne, de a lelke közben sír,
Van aki úgy csinál mintha minden rendben menne, de a szíve segítséget kér.
Van aki zárkózottnak mutatja magát, közben csak egy kis szeretet az egyetlen vágya,
Van aki úgy csinál mintha körülvenné rengeteg barát, és mégis a magány az egyetlen társa.
Van akiről azt hiszed hogy, erős és kibír bármit, miközben ő csak szedegeti szíve darabjait. . .
☆ ☆ ☆ ☆ ☆