Mami kuckója

  Ha egyszer cserbenhagy a képzelet és utam folytatni már nem lehet,

Szétszórom, könnyű szívvel mindenem, ha Te ott leszel velem.
Ha egyszer én is arra ébredek, az élet azt üzeni: "ég veled!"
"Köszönök mindent" én majd azt felelem, ha Te ott leszel velem.
Én voltam az, aki sohasem kért, fizettem becsülettel mindenemért.
Érdemes volt-e mindez, nem kérdezem, ha Te ott leszel velem.
Ha földre hullanak a büszke sasok és mindent legyőznek a vad démonok,
Nem hajtom akkor sem le én a fejem, ha Te ott leszel velem.
Rossz voltam néha és eltévedtem, bántottam azokat, akiket szerettem
talán a bűneimet sem szégyellem, ha Te ott leszel velem.
Ha minden szép pillanat messzire száll, ha minden óra végleg körbejár,
Az elmúlt perceket én nem keresem, ha Te ott leszel velem.
Bridge:
Néha minden céltalan és túl korán vége van
És tudjuk a sötétségbe tart, messze a túlsó part.
És túl gyakran boldogtalan, sebzett és bizonytalan,
Mégis hiszem, hogy élni érdemes, egyszeri különleges.
Refr.:
Elherdált évekből, magányból, csendekből úgy lobban fel, hogy örökké tartson.
A Szabadság rabja a bilincset várta, mely átölel.
Megfakult színekből, céltalan percekből úgy lobbant fel, hogy örökké tartson.
Mindentől távol, a tegnaptól-mától a szívemben.
Talán majd nem felejtik néhány dalom, talán majd megmarad pár gondolatom,
A Halál sötét csendjét nem rettegem, ha Te ott leszel velem.
Nem mondtam rajtad kívül senkinek sem, miért is mondtam volna nem éreztem,
Utolsó szavam legyen a "szerelem", ha Te ott leszel velem.

Én nem félek...

Én nem félek senkitől
csak attól akiben a tudatlanság
hatalommal párosul

Te sem félsz senkitől
csak attól akiben az ostobaság
szorgalommal párosul

Ő sem fél senkitől
csak attól akiben a gazdagodás
harácsolássá elfajult

Mi sem félünk senkitől
csak attól akinek a történelem
adathalmaz semmi más

Ti sem féltek senkitől
csak attól akinek a védekezés
több már mint a támadás

Ők sem félnek senkitől
csak attól akinek az öntudata
jogot sért és eltipor

Én nem félek senkitől
csak attól akiben a közvetlenség
pimaszsággal párusul

Te sem félsz senkitől
csak attól akinek a távolság
az orra hegyén véget ér

Ő sem fél senkitől
csak attól akinek a szíve bizony
a nadrágjában dörömböl

Mi sem félünk senkitől
csak attól akinek a szerelem
csak tükröt tartó varázslat

Ti sem féltek senkitől
csak attól akinek a szava mögött
más értelmet találok

Ők sem félnek senkitől
csak attól akinek a dalaimmal
hiába is beszélek

Dinnyés József

Gyermeked
mire felneveled,
nem tudod, mit hoz a jövő.
Ring-e még akkor is majd bölcső,
lesz-e még kétkezi munka,
és aki azt értékelni tudja?

Sok minden a múlté már,
mint hinta a légben az emlék száll,
mi is suhanunk,
a holnapba jutunk,
s megtudjuk, lesz-e még érzelem, megmarad-e múltja,
és aki azt értékelni tudja...

Magunkkal visszük
bennünk élő hitünk
a sok keserű tapasztalat mellett,
s megannyi fájdalmat, mit szívünk elrejtett.
Lesz-e még, kinek elmondjuk átölelve, hozzábújva,
és aki azt értékelni tudja?

Egy ismerős kis fiú

Az a kisfiú jár el hozzám
Mostanában, nevetve, holtan,
Aki voltam.

Édes kölyök: beteg, merengő,
Körüllengi s babrálja lágyan
Szegény ágyam.

Vénülő arcom nézi, nézi
Csodálva s könnyét ejti egyre
A szememre.

S én gyermekként ébredek sírva
Százszor is egy babonás éjen,
Úgy, mint régen.

                                                                                  Somlyó Zoltán          

Fekete réten fekete ház

Az én házam nagy, fekete réten áll.
Fekete fák közt, fekete tó partjainál.
Ahol sötét víz sötét korttyal kínál.
De oda senki fia el nem talál.

Nappal is, éjjel is homályban áll ez a rét.
Nem termi sohase meg a négy levelű lóherét.
Rét, mit a naptul s az éjtül a bánatnak étere véd.
Fényt csak a fekete könnyek zápora hint bele szét.

Az én házam ezen a fekete réten áll.
Előtte egy szénszínű kéz fekete füvet kaszál.
A fekete fűből mély színű parfőm illata száll.
Az ajtó előtt vén hegedűjével a hóna alatt a halál.

Fala a réttel egyszínű. Ez az a ház,
amelyben a reménytelenség örökös láza cikáz.
Ez az a ház, mit földrengés ereje meg sohase ráz.
Az én házam ez: a fekete réten a fekete ház...

Falus Lajos

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet... 

Boldognak maradni…

Leülsz, s megfáradtan nézel egy virágot.
Úgy teszel, mint aki csodát sose látott.
Rácsodálkozol, de nem tudsz már örülni,
lelked a látványban nem tud elmerülni.
Mostanra rájöttél, túl rövid az élet.
ám már napról-napra nehezebben éled.
Nem okoz örömet, a megváltást várod,
jöjjön és oldja fel szomorú magányod.

Zavar körülötted a sok nyüzsgő ember,
Te tudod, a percet siettetni nem kell,
mert jobb csendben ülni, befelé figyelni,
hagyni a lelkünket szép életre kelni!
A világ mozgását megcsodálni szépen,
ott hagyni figyelmed folyón, vízesésen,
hallgatni egy apró patak csobogását,
figyelni madarat, mikor hívja társát.

Csodálni a Napot, hogy az eget járja,
s elnézni egy ifjút, ki a párját várja.
Megélni a világ millió csodáját,
megtalálni benne a teremtés báját.
Megtalálni benne értelmet és tervet,
keresni miért -et, s azt, hogy mit üzenhet.
Megismerni mindent, aztán tovább adni,
egész életen át boldognak maradni…

Aranyosi Ervin

Nincs időd...

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a súgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...... Nincs időd!

( Szádeczky-Kardoss György )