Az indián kultúra után a Gothic az ami nagyon érdekel!

Ide gyűjtöttem össze saját készítésű képeimet ,és szerkesztéshez png képeket!

Ha kedvet kaptál a szerkesztéshez vidd el őket !

 

Kellemes időtöltést!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

               

Saját szerkesztésű gothic képem híven tükrözi az érzelem világomat

                                         

           

 

 

Gondtalan életű ember.
Ó, ez csak látszat,
Hisz engem is gyötör ezer bánat
Tán jobban mint téged,
Kicsi megtört lélek.

Fáj még az élet,
Míg nem ontod ki véred
Sírodnál állva
Mondd mért vagy oly kába?
Nehéz az élet.

Tested marja rengeteg méreg
Te meg se érzed
Belefáradtál a színjátékba
Hát engedd könnyeid szabadjára
Sírj amennyit tudsz.

Nem segíthet senki,
Nem tudsz hová menni
Mért vagy oly árva?
Ismerős hang hallatába
Beleremegsz.

Megdobban szíved,
Fájdalom sír érted
Könnyed lepereg arcodon,
Visszanézni a múltba fáj nagyon.
Üvölteni volna jó.

Magányra vágynál,
Pedig több vagy másnál,
De te nem tudod
Lényeg sugározza a bánatot
Megértő pillantást nem vetnek rád.

Szállnak az évek
Magányod éget
Hiányzik egy részed
Így nem szép az élet.

Fájó szív,ébrenlét.
Könnycsepp,mely végig csordul az arcomon,
Csak igaz lehet a fájdalom.
Édes érzés,mosoly nem létezik többé,
A fájdalom az egyetlen,mi igaz érzés.
A szerelem csak egy átverés,
Csalódni sem elég fájnia kell.
A szív,mely oly könnyen sérül,
Már rapityára tört.
Nincs többé jó mi összetarthatná,
Vége nincs többé mosoly,
Csak szigor,s komolyság.
Nem éri meg többé sírni,
A jót el kell feledni,
Érzéketlenné kell válni!!!!!!!

Mondd a halandónak hogy milyen szép az élet, A boldog párnak: A szerelem méreg.   Meséld el a vaknak mindazt amit látsz, ha nem lehetsz boldog terjeszd a romlást!

Mostohája vagy önmagadnak gyűlölsz ha kérnek szeretsz ha hagynak.Megáll az idő elsötétedik minden,  fekete felhők úsznak az égen.Vízből majd vér ömlik majd az égből s gyűlölet fakad minden élő szívből.                                                             Majd egyszer itt hagysz egyedül s akkor majd lelkem örök bánatba merül most szívemet széttépi a fájdalom örök magányba fojtom bánatom te egyszer elmész én itt maradok a szerelem nem múlik és én itt maradok. 

Nekem az élet minden árnyát megmutatta már,
Szívem csak az örök boldogságra vár,
Mert azt nem kaptam csak fájdalmat, szenvedést,
Fáj az élet, még mindig érzem a szívembe szúrt kést,
Utálnak, megaláznak, eltaposnak halálomat akarják,
Néznek rám, de a lelkemben vérző sebet, nem látják,
Hiszen ez nem piros vér, emberi szemnek láthatatlan,
Szinte vérfolyó csordul lelkemből, nem ártalmatlan,
A sátánnak könyörgök, vigyen el, halálomat akarom,
A szenvedő lelkek közé akarok menni, életem eldobom,
Úgyis az van megírva hogy örökre szenvedjek,
S hogy minden nap mindenért én vedeljek...

Halál és szerelem

 

Nem akarok tovább élni,
Nem akarok örökké félni !
Nem akarok többet szenvedni,
Nem akarok soha szeretni !
Nem akarom hogy szeress,
Azt akarom hogy most rögtön feledj !
Akarom hogy folyjon a vérem,
Akarom hogy  vágjon a késem,
Síromra fekete rózsát szeretnék,
Csak ennyi a kérésem úgyis itt a vég !

 

 Álmodsz-e...

Álmodsz-e a koporsódban
Márványarcú kedvesem,
Míg a kopott sírkereszten
Eső pereg csendesen.
Láttad-e a földet, melyet
A sírásó rád dobott,
Vagy a megszűnt szívdobogás
Visszhangjait számolod.

Álmodsz-e még mennyországot
Új tavasznak hajnalán,
Boldog gyermek mosolygását,
Vadrózsát a ház falán?
Egy világot, ahol tudnak
Szeretni még emberek,
S ablakokból halk imák
És vidám dalok zengenek…

Szeretnék már megpihenni,
Megölni az álmokat,
Összetenni utoljára
E megtépett szárnyakat.
Soha többé nem hallani
Halk, távozó lépteket,
Megtöltöttek visszhangjai
Már egy egész életet…

Álmodsz-e a koporsódban,
Szelíd lelkű kedvesem,
Míg kopottas keresztedről
A hollókat kergetem.
Láttad-e földet, melyet
A sírásó rád dobott,
Vagy e pokol összes kínját
S végóráját álmodod…

Álmodsz-e a koporsódban,
Márványarcú kedvesem,
Amíg kopott keresztfádhoz
Letérdelek, könnyesen…

Összetört szív oson az éjben,
Csalódottan bandukol egy sziklaszélen,
Egy óvatlan pillanatban megcsúszik a lába,
És elnyeli őt a sötétség szája.

 

Álmodtam egy szép tavaszt, egy virágzó nyarat,

Benne éltem, de ezután is bennem marad.

Elhervadtak a virágok, hullanak a levelek,

Velük együtt hervad el szánalmas életem.

Sajnálom, hogy megszerettem,

De már mindegy, mert elvesztettem!

 

Bölcs holdfény ragyog, bús csillagok fénylenek
Ahogy most ím, a sírodnál térdelek
Néma csend az úr, én is csak a föld alól
Hallom, ahogy pár elveszett lélek dalol

 

 

Szemembe nézel 
S éltető tűz melegít
De érintésed halandósága 
Halálra rémít
Energiád hullámai mögött
Tép a szél
Amivel, mint mindenki
Te is elmentél
S emléked álomba ringat
Halálba altat
Minden nihil
Melyet örökké szült elmúlása 
A vég
Gyászom, létem élő halála
Tűz mely porban ég
Már beteg lelkem csókolod
Most mikor hozzám érsz
Most mikor érthetetlen nézel rám
Most mikor fehér ajkad válaszra vár
Mely csillogó szemem révületlen
Fagyott tekintetében él
Halkan kérded…
Mitől remeg könnyedben
A sok apró fény?
Mit látsz, amit én nem látok?
Félőn felelem…
Csak halvány gótikus álmok
S hangom észrevétlen hordja el a szél… 

Szemembe nézel 
S éltető tűz melegít
De érintésed halandósága 
Halálra rémít …